A Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ igazgatója, Rátgéber László is előadást tartott a szerdai, Budai Várnegyedben megtartott, „Sporttudomány és -innováció a felsőoktatásban. A tehetségek azonosítása – határok nélkül” című sportszakmai konferencián. A sikeredző a Nemzeti Sportnak adott interjújában arról is beszélt, miért helytelen, ha a tehetséges sportolók már utánpótláskorban hajszolják az eredményeket.
– Hogyan lett a Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ a konferencia főszervezője?
– A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány vezetősége keresett meg, látták, nagy sikerünk van szakmai konferenciák szervezésében. A Batthyány Lajos Alapítványnak tartozunk köszönettel a felemelő környezetért, ők voltak a házigazdák, a helyszín is rangot adott az eseménynek. Tartalommal nekünk kellett megtölteni a napot, próbáltam olyan embereket meghívni, akiknek van súlya a szakmában. Irigylésre méltó, fantasztikus dolgok történnek a magyar sportban, de a felhalmozott tudás, a szürkeállomány nincs eléggé kihasználva. Ezért kellene olyan szervezeteket létrehozni, ahol ez a „know-how”, a szakértelem összpontosul, és kiaknázható. Ehhez a legközelebb itthon a módszertani központok állnak most. Ezért vállaltuk el a konferenciát: látjuk, mit kellene csinálni ahhoz, hogy a szakemberek ne szétszórt gyémántok legyenek. Egyelőre ugyanis mindenki a saját kis világában él, nem tudunk integráltan dolgozni.
– Kifejtené ezt kicsit mélyebben?
– Megváltozott a sport. A vezetőedző ma már az edzéstechnológiák menedzsere. Aki nem ismeri az edzéstudományt, az nem sportpszichológus, nem sportdietetikus, csak egy pszichológus, vagy egy dietetikus, aki sportolóval foglalkozik. Valódi sportszakemberekre van szükség! Ezt a gondolatmenetet kell átültetni a felsőoktatásba is. A konferenciák azért fontosak, mert kis ötleteket adhatnak, és ezekből nagy dolgok születhetnek. Ezúttal már az ebédszünetben kerekasztal-beszélgetések alakultak, s az ilyen beszélgetésekből születhet meg az a „high performance” központ, ahol a szakmai tudás felhalmozódhat, és közvetlenül segíthet kihozni a sportolókból a csúcsteljesítményt. Ez áthidalhatná az egyetemi szakemberoktatás és az élsport között tátongó szakadékot is.
– A megnyitó során az egyik beszédben elhangzott, hogy a fiatalok motiválatlanok, lanyhák. Mit gondol erről?
– A tehetségkutatás arról szól, hogy a tehetségből produktumot, terméket állítsunk elő. Csúnyán hangzik, de így van. Az a cél, hogy a magyar sportban meglévő szürkeállományból is termék legyen. Ennek meg kell teremteni a kultúráját, a megfelelő gondolkodásmódot. Persze, lehet a fiatalok hozzáállását motiválatlanságnak nevezni, de akkor nem jól építettük fel a kultúrát, s ezt most felül kell írni a sportban. Egyébként vannak olyan sportágak, ahol ez jól alakult ki, vannak, ahol kevésbé – olyan „high performance” központban lehet ezt is egy szintre hozni, amelyet az imént említettem. Ha a motiváltság kultúráját meg tudjuk teremteni, akkor lehet egy sportolóból kiemelkedő produktum, világbajnoki, olimpiai érmes. Nyilván kell hozzá sportintelligencia, fizikum és mentális erő, de az első és legfontosabb, hogy a tehetségben meglegyen a nyitottság, a hajlandóság a kemény felkészülésre, arra, hogy hallgasson egy edző utasításaira, el tudja mozdítani a fájdalomküszöbét. Ez az, amit a köznyelvben úgy fogalmazunk meg: legyen a gyerek motivált. Ha egy almafáról állandóan csak a termést szedjük le, de a gyökerét nem gondozzuk, akkor előbb-utóbb vége. Szüretelni mindenki szeret, a kultúraépítés viszont az, amikor gondozzuk a fát.
– Gyakori a magyar sportban, s ebben talán az eredményességi alapú állami támogatási rendszer is hibás, hogy utánpótláskorban kihajtják a fiatalokból a nagy eredményeket, ám felnőtt korra kiégnek, tönkremennek az ígéretes, például junior világbajnoki aranyérmes sportolók, és aztán elmaradnak a sikerek.
– Az én filozófiám az, hogy a talentumot minél előbb ki kell venni az utánpótlássportból. Lehet, hogy szokatlan a gondolat, de én ezt a saját pályafutásom tapasztalataival, eredményeivel talán alá tudom támasztani. Persze megvan ennek is a szabálya, nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen van biológiai, mentális érettség, sok tényező. Meg kell teremteni ennek az ellenőrzött feltételeit, ezért szorgalmazom a kiválósági központok felnőtt csapatainak építését! De az utánpótlás elsősorban arra szolgál, hogy megtalálja a tehetségeket, megszerettesse velük a sportágat, és olyan képzést adjon nekik, aminek a felnőtt sportban hasznát veszik. Mert a gyerek utána nem azokkal a játékostársakkal, nem azokkal a játékvezetőkkel, edzőkkel éri majd el a felnőtt sikereket, akikkel a korosztályos csapatban, bajnokságban együtt van. Olyan közösséget kell teremteni, amely segít neki olyan állapotba kerülni, hogy a lehető leghamarabb a helyére kerüljön. Ezt felügyelni kell, tényleg komplex folyamatról van szó, de a lényeg akkor is az, hogy minél előbb kerüljön ki az utánpótlássportból, mert az egészen más, mint az, ahol neki majd helyt kell állnia a valódi sikerekért. Senkit nem kell, hogy érdekeljen, hány érmet szerzett az illető az utánpótlásban, amit az eredményjelző mutat, az hamis, lényegtelen. Az első fontos mérkőzés, amikor már számít az eredmény, a felnőtt sportban van!
– A versenyzők kiválasztásáról mindig több szó esik, de az ő fejlődésükhöz tehetséges szakemberekre is szükség van. Mi a helyzet velük?
– Ahogy a tehetséges sportolókat, úgy őket is ki kell választani. Ehhez is integrált munka kell. Nem járunk rossz úton, de átstrukturálásra van szükség. Ezt is a szakmai központ oldaná meg, ahol nem adminisztratív munka folyik, hanem gyakorlati, szakmai tevékenység.
– A szakmai munka fejlődésének, a régi, rossz beidegződések felülírásának mi lehet a kulcsa?
– Az edzéstudomány. Át kell alakítani a sportpályákat, öltözőket laboratóriummá, a tehetséges szakembereknek ott kell állniuk a pálya mellett, hogy átlássák saját területüket!
