Aki egy finom palacsintára, esetleg egy pompás bundás kenyérre vágyik, őt keresi. Talán nincs is olyan játékosa Akadémiánknak, akinek ne tudná a nevét, sőt, rendszerint azt illetően is képben van, hogy ki milyen problémával bajlódik. Kollégiumi éttermünk szakácsnője, Gyulassyné Mikics Ildikó, vagy ahogy mindannyian ismerjük, Ildi néni a nyitás óta velünk van, nagyon értékes családtag, akitől mindig lehet kapni egy jó szót – és eközben a szabályokat is betartatja, mint a játékvezetők a pályán. Az alábbiakból az is kiderül, kollégái hogy hívják!
Ma kétségtelenül nem volt könnyű dolga, mert bizony ritkán ad interjút. Nem kérdeztük tőle, de valószínűleg mi voltunk az elsők, akik tollal, mikrofonnal a kézben beszélgettek vele – látszott is rajta, hogy számára kicsit ismeretlen terepen mozog. A szemei azonban ugyanúgy mosolyogtak, mint minden nap, amikor gyerekek tucatjai látogatják meg reggel, délben, este Akadémiánk éttermét. Bár nem ma kezdte, ugyanolyan kedves és jókedvű, mint évekkel korábban.
– Itt vagyok az elejétől kezdve! Azóta dolgozom az étteremben, amióta megnyitott, vagyis 2018 novembere óta – tekintettünk vissza a múltba Ildi nénivel, akivel stílszerűen az egyik étkezőasztalnál vágtunk bele a beszélgetésbe. – Mindig is szakács voltam, több helyen is dolgoztam: a Nádorban kezdtem, megjártam a Kórház téren a Pannóniát, és a Római-kert étteremben is foglalkoztattak.
Közben három gyermeke is született (további kettőt nevelt), és van már négy unokája is. Vagyis otthon is tudnia kellett bánni a fiatalabb generáció tagjaival, ami biztosan segített abban, hogy Akadémiánk növendékeivel is képes legyen „egy csapatban játszani”. Nem kérdés, sikerült neki, mert nyugodtan állíthatjuk, nincs olyan gyerek, továbbá nincs olyan munkatárs sem, aki ne szeretné.
– Úgy érzem, minden gyerekkel megtalálom a közös hangot, és nekem ez semmiféle nehézséget nem okoz. Szinte mindenkinek tudom a nevét, sokaknak a születésnapját is, sőt, még azt is, hogy éppen milyen problémája van. Akit éppen szomorúbbnak, zárkózottabbnak látok egy nap, mint máskor, attól megkérdezem, mi nyomja a lelkét, mi bántja. A többség elmeséli, mi a baj, mert tudja, hogy bízhat bennem. Azt is tudják a gyerekek, hogy lehet velem viccelődni. Ugyanakkor azzal is tisztában van mindenki, hogy szigorú vagyok, mindig betartatom a szabályokat: szerintem a kettő simán összeegyeztethető!
S hogy milyen szabályokra kell figyelni az éttermi pályán? Többek között arra, hogy köszönni kell, tisztelettel beszélni, a káromkodást és a kiabálást jobb kerülni. „Arra tanítom a gyerekeket, hogy tudjanak rendesen viselkedni az étteremben” – foglalta össze szeretett szakácsnőnk.
Persze nem csak a gyerekek kapnak tőle sokat, hanem működik ez fordítva is: Ildi néni érzi, hogy szeretik.
– Tényleg úgy érzem magam, mintha egy nagy család tagja lennék. Nagyon kedvelem az Akadémia növendékeit, közülük néhányat különösen megszerettem. Ilyen volt például az időközben a Barcelonába igazolt James Nnaji, aki nagyon aranyos fiú volt a több mint kétméteres termetével. Mondjuk őt szerintem mindenki szerette. Roppant hálás volt azért, hogy törődött vele az ember! És ott volt többek között Borsos Balázs, aki rendkívül tisztelettudóan viselkedett. De sorolhatnám még a neveket!
A játékosaink azért nem csak a mosolyáért, a kedves szavaiért szeretik Ildi nénit… Egy étteremben az sem mellékes, hogy jó-e a szakács főztje. Márpedig ő tud főzni!
– Nagyon élvezem itt a munkát, mert elég sok a kihívás. Először is sokkal egészségesebben kell főzni, mint máshol, emellett pedig nagyon figyelünk azokra a gyerekekre, akik érzékenyek valamire, például gluténre, laktózra, tejre, nekik külön készítünk ételt. Rengeteg a zöldség, a gyümölcs, kevés a rántás. Igyekszünk a hagyományos konyhát ötvözni a modernnel – mondta Ildi néni, akitől természetesen megkérdeztük, mi a sláger az étteremben. Kicsit ráncolta a homlokát, de nem kertelt: – Hát, a rántott hús és a palacsinta. A halat sajnos nem igazán szeretik, de azért rántva megeszik.
Miután csapataink túlnyomórészt nyernek, egy-két jó palacsintát azért tényleg megérdemelnek a fiúk, lányok – ezen nem múlhat! Persze ahhoz, hogy ezek a finom ételek elkészüljenek, rengeteg áldozatot kell hozniuk a konyhán dolgozóknak, akik rendre korán kelnek, hiszen a délelőtti műszak már hat előtt megérkezik az Akadémiára…
– A délutános műszak pedig este tízig dolgozik. Ünnepnapokon és hétvégéken egyaránt. Olykor megesik, hogy a gyerekek este zárás körül érnek ide, amennyiben normális indokkal érkeznek, természetesen kiszolgáljuk őket, hiszen ez a dolgunk. De azért ilyenkor rendszerint jelzem, hogy van határidő, és a szabályokat bizony be kell tartaniuk – mesélte Ildi néni, akinek a konyhán azért más neve (is) van: – A kollégáim sokszor Tyúkanyónak neveznek. Hát igen, nem csak a játékosokat, őket is meg szoktam hallgatni…
Örülünk, hogy évek óta Akadémiánk családtagja vagy, Ildi néni!
