Az átadásnál, még 2018 augusztusában kezdett, azóta itt van. Mondhatni, hűséges. A jókedv sem áll tőle távol, amikor ő dolgozik nevelőtanárként a kollégiumban, rendszerint senki sem szomorkodik. A gyerekek, lányok és fiúk egyaránt nagyon szeretik, mert valószínűleg nem ő a legszigorúbb, ugyanakkor hangsúlyozza, van egy határ, hogy meddig mehetnek el. Ezt tudják. Azt már kevésbé, hogy Rab András annak idején jól kosarazott, nagyon mentek neki a triplák, és még futni is tudott a pályán, ha arról volt szó. És hogy még mit szeret, miként éli az életét, és hányszor emelte fel a hangját, amióta itt van, az alábbiakból kiderül!
Kicsit hosszú ideig tartott, amíg meg tudtuk írni az „Akadémiánk családtagjai” sorozatunk legújabb fejezetét. Rab András, vagyis Rabi nem az a fajta, aki különösebben szereti magát reklámozni: nem akart nagyon magáról beszélni, mondván, vannak fontosabb témák is. A beszélgetés végén azért megjegyezte, hogy nem volt ez rossz!
Kollégiumi nevelőtanárként dolgozik Akadémiánkon, s bizony már a kezdetektől itt van nálunk: 2018 augusztusa óta számíthatunk rá. A gyerekek legnagyobb örömére, mert egyvalami biztos, a kedvencek közé tartozik. Ahogy mesélik róla, megbízható, mindig lehet rá számítani, és talán nem is ő a legszigorúbb…
– Valóban mindenben számíthatnak rám a gyerekek, igyekszem minden területen segíteni nekik, legyen szó tanulásról, tudatos étkezésről – mondta Rab András. – Úgy érzem, mindenkivel megtalálom a közös hangot, szeretnek a srácok és a lányok is. Talán azért is, mert picivel engedékenyebb vagyok, mint a többi nevelőtanár, de azért nálam is van egy határ. Tudják is, meddig mehetnek el, mi az, amivel kihúzzák a gyufát. Büszke vagyok rá, hogy a hat év alatt csak egyetlen egyszer emeltem fel a hangom: sehogy sem akartak elmenni aludni, nem volt más választásom. Hozzáteszem, nincs ezzel semmi gond, eleve jobban szeretem azokat, akikben van némi csibészség.
A fenti dolgokkal tehát tisztában vannak a gyerekek, arról azonban valószínűleg kevesebbet tudnak, hogy Rabi egy sportos családban nőtt fel. Édesapja, Rab Gyula ismert, jó nevű pécsi kosáredző, édesanyja magasugró volt, nagybátyja, Rabb József (igen, két b – van ilyen, még ha egy családról is van szó) szintén edzősködött. Mindezek ismeretében nem csodálkozunk azon, hogy ő is belezúgott a kosárlabdába.
– Gyerekkorom óta ott voltam a csarnokban, naná, hogy megfertőződtem a sportággal! Édesapámmal kapcsolatban érdekesség, hogy ő dobta az első hármast a magyar élvonalban, ha jól emlékszem, a második pedig Varasdi János nevéhez fűződik, aki szintén nálunk dolgozik az Akadémián. A PVSK-nál kezdtem játszani, aztán jött a Matáv ifi és junior, ahol Zalay Zolti és Völgyi Peti voltak az edzőim, utána a PEAC következett Czéh Lászlóval. Talán családi vonás lehet, hogy nekem is nagyon mentek a triplák, hozzáteszem, akkor még futni is tudtam, de a védekezés nem volt az erősségem. Nagyon sokat streetballoztam tizenévesen, országos bajnok voltam.
A játékospályafutás után aztán jött az edzői pálya, a PEAC-os lányoknál kezdte az NB II-ben, majd átvette a PEAC megyebajnokságban szereplő férfi csapatát is, ahol játszott is. Eközben egyetemre járt, testnevelő tanárként végzett Pécsett, és az edzői képesítést is megszerezte. Előbbinek nagy hasznát vette a következő években, hiszen jött egy hatalmas kanyar az életében: tíz évig Kuvaitban dolgozott!
– Édesanyám is kint volt, ő orvosként dolgozott, szóval nem voltam egyedül. Egy nagy iskolában voltam testnevelő, megmondom őszintén, jól éreztem magam. Amikor onnan hazajöttem, elsősorban edzői állást kerestem, de végül kollégiumi nevelőtanár lettem az Akadémián.
A kosárlabda természetesen még mindig ott van az életében, követte édesapja meccseit, és figyelemmel kísérte a Nemzeti Kosárlabda Akadémia mérkőzéseit is, valamint azoknak a fiúknak, lányoknak a pályafutását is szemmel tartja, akik már elkerültek Pécsről. De nem csak a sportág tölt be fontos szerepet a mindennapjaiban: imád utazgatni szerte a világban!
– Amikor Kuvaitban voltam, beleszerettem az amerikai fociba, szóval ha tehetem, a barátaimmal minden évben elmegyünk az Egyesült Államokba. Jelenleg a Kansas a kedvenc csapatom. Az utazás pedig szép lassan a hobbimmá vált: Kuvait alatt bejártam a Közel- és Távol-Keletet, amióta itthon vagyok, európai és amerikai túrák vannak soron, a közelmúltban például Írországban töltöttem néhány napot. Hozzáteszem, a legközelebb talán Japán, Kína és Vietnám állt hozzám, nagyon tetszett az ottani kultúra, a szerénység, a tisztelettudó viselkedés, az egész miliő. Emellett pedig, ha nem vagyok úton, hanem épp otthon töltöm az időmet, akkor sorozatokat nézek és rengeteget olvasok. Ha látnád az egyik szobámat: tele van könyvekkel!
Jó mindezt hallgatni, eszerint ugyanis úgy tűnik, Rabinak kerek az élete. Persze azt is tudjuk, hogy nem különösebben szokott unatkozni, szóval vannak olyan esték, amikor a könyvek magukra vannak hagyva…
– Carpe diem! Valóban igyekszem megélni az életem, szóval el szoktam járni szórakozni a barátokkal, bemegyek a pécsi éjszakába. Egy-két akadémiás srác tudja is, mert néha megjelenek egy-egy buliban, de ebből sosem volt probléma, mindig nagyon normálisak – tette hozzá.
Még sok-sok évet kívánunk Neked itt az Akadémián, örülünk, hogy velünk vagy, és talán nyugodtan mondhatjuk a gyerekek nevében, hogy egyszer szívesen megnéznénk azokat a híres-hírhedt Rab-triplákat is!
