A két turnusra (június 24-30., július 1-7.) már záporoznak a jelentkezések – ez a magas szakmai színvonal mellett nyilvánvalóan annak is köszönhető, hogy az árak nem emelkedtek, sőt, akik az előző két táboron is ott voltak, azoknak idén még a korábbinál is kevesebbet kell fizetniük.
Az első jelentkező idén a székesfehérvári Soós Balázs volt, aki már rutinos táborozónak számít, hiszen az előző kettőn is ott volt.
– Az első tábor idején még csak tizenkét éves voltam, az Albacompban az egyik csapattársam szólt, hogy lesz nyáron egy ilyen tábor – mondta el kérdésünkre Soós Balázs. – Ráadásul szüleim is éppen akkor találtak rá valahogyan erre a lehetőségre, úgyhogy nem kellett sokáig győzködnöm őket. Már első alkalommal is nagyon jól éreztem magam, s bár nagyon izgultam, a játék jól ment, hiszen a tábor végén a legértékesebb játékosnak választottak.
Az immár tizennégy éves Soós Balázs, aki – nem meglepő módon – Albacomp-szurkoló, a tavalyi táborban is jól érezte magát, idén pedig már év elejétől figyelte az internetet, hogy mikortól indul a jelentkezés.
– Az ugyanis egyértelmű volt, hogy ott leszek Baján – fűzte hozzá a fiatal kosaras. – Sokat tanultam azalatt az egy hét alatt. Százhetven centiméter magas vagyok, egyes és kettes poszton játszom – s bár nyárig még van idő, szóval akár még nőhetek is, de nem hiszem, hogy a Rátgéber Kosártáborban a centerjátékot gyakorolnám.
Tovább a tábor oldalára