Az előkelő második helyen végzett Akadémiánk U16-os csapata a BasketGirls X MEL sorozat nyolccsapatos A-csoportjában, ám az eredménynél sokkal fontosabb, hogy különböző kosárlabdakultúrák képviselőivel találkoztak a lányok, amelyek szakemberei elismerősen nyilatkoztak együttesünk munkájáról és teljesítményéről.
- Nagyon jó érzés volt hallani a többi csapat edzőjétől, hogy a mi meccsünket várják a legjobban, vagy éppen sajnálják, hogy most nem játszanak velünk, mert nagyon fizikális csapatnak tartanak minket, amely ellen kihívás játszani. Sajnálom, hogy Csenge és Fruzsi sérülés miatt nem tudtak velünk tartani, főleg a svédek elleni találkozón hiányoztak, akik egy egyedülállóan jó szerkezetű és képességű együttes. Van mindenük, amit egy csapatszerkezet megkívánhat, remélem, tudunk még egyszer játszani velük ezzel a korosztállyal – kezdte a kadett csapat vezetőedzője, Meszler Balázs az értékelését.
A nemzetközi tornák mindig sokat adnak egy csapat játékához, ezúttal is rengeteg olyan tapasztalattal gazdagodtak a lányok, amelyeket a bajnoki mérkőzéseken is kamatoztathatnak, ráadásul a fiatalabbak is megtapasztalhatták a nemzetközi mezőny ritmusát.
- Igazán sok játékelemet tudtunk gyakorolni a tornán, több minden csiszolódott, ennek nagyon örülök. Fontosnak tartottam, hogy a fiatalabbak is érezzék át a nemzetközi mérkőzések intenzitását, ebből nagyon sok tapasztalatot szereztek, sok tanulságot tudnak levonni magukról. Ebből kell motivációt szerezni a további edzésmunkára – foglalta össze a nemzetközi torna fontosságát a szakember.
A csapat eredményei a szlovákiai fordulóból:
NKA Pécs – Norrköping Dolphins (svéd) 57-79
Luxemburgi válogatott – NKA Pécs 44-73
NKA Pécs – SBS Ostrava (cseh) 76-60
Luxemburgi válogatott – NKA Pécs 56-74