Facebook Instagram Youtube
Menü

"Az Akadémián megtanultam, hogy az elvégzett munka mindennél többet ér" - Szakolczi Dia amerikai helyzetjelentése

2024. szeptember 24.
Akadémiánk fiatal tehetsége, Szakolczi Diána az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és kosárlabda karrierjét, mint mondta, gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy külföldön tanulhat és sportolhat egyszerre. Ugyan az időeltolódással meg kellett küzdenie az elején, de már nagyon várja a bajnoki szezont.

A Midland College-on fog „General studies” szakon tanulni a jövőben az Akadémiánk U18-as gárdájával az előző szezonban bajnoki címet szerző Szakolczi Diána, aki a kosárlabdában nagy tekintélyt szerző Ron Jones irányítása mellett fejlődhet majd kedvenc sportágában is.

-        Már egész kicsi korom óta vágytam arra, hogy külföldön tanulhassak, kosárlabdázhassak, így egyből megragadtam az adódó lehetőséget, hogy ezt megvalósíthassam – kezdte Dia, aki augusztus 21-én kezdte meg új életét a tengerentúlon.

-        Az első hét elég nehezen ment, mivel hét óra az időeltolódás az otthoni időhöz képest, ezért az első napokban minél több pihenéssel próbáltam kiküszöbölni ezt a nehézséget. Az időm nagy részét alvással és a szobám berendezésével töltöttem – árulta el Akadémiánk korosztályos bajnoka.

Akadémiánk növendéke egy általános szakot, a „General studies”-t választotta, ebben a félévben hat órája lesz, ahol különböző ismeretekre tehet majd szert:

-        Public speech, Quantitative reasoning, Texas government, Art appreciation, Composition és Effective learning nevű órákra járok, amelyek közül a Quantitative reasoning egy matematikaóra, minden tanulónak fel kell vennie egy ilyen tematikájú kurzust valamelyik félévében. A Texas government pedig egy olyan óra, amit szintén minden tanulónak teljesítenie kell. A másik négy tantárgy pedig esszéírásról, közönség előtti beszédről és a céljaim megtalálásáról szól – fogalmazott Dia, aki hozzátette, azért választotta a Midland College-ot, mert már az első beszélgetésükkor nagyon szimpatikus volt a jelenlegi edzője és úgy érezte, ha ezt az intézményt választja, akkor jó emberek és remek légkör fogja körülvenni.

Az edzések már az iskolai félév előtt elkezdődtek Dia számára, mint mondta, egyelőre a nagyon alap feladatokat veszik újra, hogy mindenki tisztában legyen Ron Jones és a szakmai stáb elvárásaival és céljaival.

-        A csapatommal már most sikerült megtalálnom a közös hangot, és úgy érzem, eredményes lesz ez az első évem mellettük. Azt gondolom, hogy az Akadémián tanultak és tapasztaltak sokat segítettek abban, hogy felfogjam, az elvégzett munka mindig mindennél többet ér, és ha dolgozom azért, amire igazán vágyom, akkor bármire képes lehetek – zárta Szakolczi Dia.

 

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx