Ott volt az első Akadémiánkon rendezett hivatalos mérkőzésen, majd az előző szezonban bajnoki címet ünnepelhetett hazai pályán a junior csapattal. Az első pillanatoktól kezdve óriási alázattal, kitartással, fejlődni akarással, lemondással és alkalmazkodással edzi és segíti játékosainkat Gyenizse Áron, akit szigora ellenére nagyra becsülnek tanítványai. Akadémiánk trénerével nemcsak a kosárlabdáról, hanem pedagógiáról és logisztikáról is beszélgettünk.
Közel 12 órája kezdte meg a napját Akadémiánkon Gyenizse Áron, amikor leültünk beszélgetni arról, mikor kezdett foglalkozni a kosárlabdával. A lendületéből azonban a három egyéni képzést, csapatedzést és megbeszéléseket követően sem veszített, ugyanolyan alázattal és tenni akarással segít a hozzá forduló játékosoknak, kollégáknak, mint a nap elején, emellett ugyanolyan lelkesedéssel is beszél a kosárlabdáról, mint bármikor máskor.
- Bevallom, sokszor nehezen tartom kézben egy-egy napomat, a játékosok már tudják, ha szeretnék, hogy megjegyezzem, amit kérnek, akkor le kell nekem írniuk, mert a sok teendőt csak így tudom koordinálni – kezdte leány junior csapatunk segédedzője, aki meg is mutatta azt a rengeteg mennyiségű fotót, amit a különböző táblázatokról, leletekről és edzéstervekről készített a hatékony munkavégzés érdekében.
Amikor a beosztásáról kérdeztük, röviden annyit mondott, hogy segédedzőként dolgozik jelenleg a junior lányoknál, ami igen sokrétű feladat.
- Igazából minden edző sokkal többet tesz az edzéstartásnál és a csapat irányításánál, ez nálam sincs másként. Néha a játékosok pótszülője vagyok, néha orvoshoz viszem őket, ilyenkor arról is tudunk beszélgetni, hogy telnek a mindennapjaik. A végzős középiskolásoknál például ez azért jó, mert a pályaválasztás kérdése is felmerül, vannak olyan játékosaink is, akiket hosszú évek óta ismerek, így tudom, miben jók és merre lenne érdemes indulniuk. Emellett természetesen sok megbeszélést tartunk, vannak adminisztrációs feladataim, videóvágás, de előfordult már az is, hogy reggelit csináltam a gyerekeknek – mesélte mosolyogva a tréner.
Gyenizse Áron maga is kosárlabdázott korábban, majd kipróbálta magát a karatéban, 15 évig vízikosárlabdázott, de a horgászat is nagy kedvencei közé tartozik. Nagyjából 20 évvel ezelőtt a játékvezetői tanfolyam során kapta meg első edzői felkérését.
- Tisztán emlékszem, amikor Szentendrei Áron megkért, tartsak edzést a 13 éves lányoknak. Gondoltam, miért ne, legalább a névvel nem lesz nehézségük a játékosoknak. Közülük már többen többgyermekes édesanyák. Volt egy kis kitérőm, bicikliszerelőként dolgoztam egy sportboltban, azt is szerettem ugyan, de rájöttem, hogy nekem az edzősködés sokkal többet jelent. Szeretek segíteni az embereknek, itt aztán tényleg meg tudom akár változtatni az életüket, jobb irányba tudom őket terelni és ez sokat jelent – fogalmazott a szakember, aki hozzátette, volt olyan időszaka, amikor igazi álláshalmozó volt, akkoriban egy szezon során 100 fölötti mérkőzésszámmal kalkulált, de most már örül, hogy jelenleg a juniorok jelentik a főállását.
A sokak által csak Áron bácsinak hívott trénert arról is kérdeztük, milyen ambíciói vannak még a kosárlabdában, illetve mik az egyéni céljai edzőként.
- Öreg vagyok én már ahhoz, hogy levadásszam a csillagokat, jól érzem magam ebben a pozícióban. A kosárlabdában eltöltött éveknek köszönhetően arra is volt példa, hogy az új vezetőedző tőlem kérdezte, mit kell tudni az ellenfelekről, én pedig soroltam, hogy épp védekezésben vagy pontszerzésben jeleskedik az adott személy. Mindig mondom, hogy engem már nem tudnak meglepni, de sikerül minden szezonban erre rácáfolniuk a játékosoknak – árulta el a tréner, aki a nagyon kevés szabadidejében szeret svájci bicskákkal, cipőkkel, illetve horgászattal foglalkozni, mert mint mondta, ezek hasznos és egyben megnyugtató dolgok.
