Facebook Instagram Youtube
Menü

Egy arany, egy ezüst és egy bronz – Luganóból!

2013. május 30.
Egy arany, egy ezüst és egy bronz – Luganóból! Több mint 2200 kilométer utazás, nyolc győzelem két vereség, egy első, egy második és egy harmadik helyezés! Ez a gyorsmérlege a Rátgéber Kosárlabda Akadémia hétvégi svájci vendégszereplésének.
Aligha voltak korábban nagyobb biztonságban az Akadémia játékosai, mint a fárasztó, de élményekkel teli luganói tornán! Egyrészt, az Autópark küldöttségünket szállító autóbuszát a két legtapasztaltabb sofőr Ulrich Tibor és Eperjesi Béla kormányozta fél Európán át, másrészt csapatainkat méteres vasbeton falak, harminc centis vasajtók és tűzbiztos falak vigyázták, lévén egy valódi „atombunkerban” voltunk elszállásolva. Az egyszerűen, de funkciójában minden szükséges berendezéssel ellátott létesítmény ilyen „békés” célú hasznosítása jól példázza, hogy a szegénynek nagy rosszindulattal sem mondható svájciak, milyen ésszerűen és takarékosan gazdálkodnak meglévő értékeikkel! Értékekből pedig akadt bőven, és igaz ez a sportlétesítményekre is.
A teljességre való törekvés igénye nélkül íme egy rövid leltár csak arról amit közvetlen környezetünkben a városi labdarúgó stadiont övező sportközpontban láttunk: nyolc füves illetve műfüves kültéri pálya természetesen esti világítással! Egy sok ezer nézőt befogadni képes városi sportcsarnok – ahol éppen nemzetközi vívóversenyt rendeztek! Extrém sporttelep gördeszkásoknak és triál kerékpárosoknak! További két iskolai sportcsarnok – az egyik kétfelé osztható – ahol fiataljaink tornáját rendezték, és mindegyik reggeltől estig telis-tele volt sportoló fiatalokkal és idősebb emberekkel!
Ezek után különösen érdekessé vált, vajon egy összehasonlíthatóan szerényebb lehetőségekkel rendelkező országból érkezett sportküldöttség tagjai, meg tudják-e állni helyüket saját korosztályukban? Nos, bátran kijelenthetjük – nem volt szégyenkezni valónk, sőt Kezdjük a sort az U12-es leánycsapattal, akik nemcsak játéktudásukkal, hanem egységükkel, példamutató csapatszellemükkel is kiemelkedtek a mezőnyből.

Csoportmérkőzések:

BC DDV (olasz) – Rátgéber Akadémia 16 : 45 (4:19, 2:16, 8:4, 2:6)
Muraltese (svájci) – Rátgéber Akadémia 14 : 65 (6:15, 0:19, 2:15, 6:16)
Bellinzona (olasz) – Rátgéber Akadémia 14 : 55 (14:0, 18:0, 8:0, 13:8)

Döntő:
BC DDV (olasz) – Rátgéber Akadémia 5 : 32 (1:4, 0:15, 3:2, 1:11)

"Gratulálok a csapatomnak a tornagyőzelemhez" – mondta a döntőt követően Füzesi Gábor a csapat vezetőedzője aki segítőjével Gyenizse Áronnal érthetően nagyon büszke volt az elért sikerre. "Első külföldi tornánkon megilletődöttség nélkül léptünk pályára, magabiztosan érvényesítettük technikai és agresszivitás-beli fölényünket a csoport találkozókon. A döntőben a rendező csapat ellen a sok néző, a szurkolás, a „lejtős hazai pálya”, és a negyedek eredményét külön pontozó rendszer miatt feszültebb mérkőzést játszottunk, de ezt is sikerült fölényesen behúznunk. Külön szeretném kiemelni a lányok példamutató viselkedését, érett gondolkodását és csapatszellemét" – köszönte meg csapata munkáját Füzesi Gábor.

A csoportmérkőzéseken mutatott játék alapján joggal bízhattunk abban, hogy a döntőbe jutott U14-es fiúk is tornagyőzelemmel térhetnek haza, ám egy rendkívül agresszív letámadást védekező olasz csapat megállította a pécsi sikersorozatot.

Csoportmérkőzések:
BC DDV (olasz) - Rátgéber Akadémia 11-59
ABVL Viganello (svájci) - Rátgéber Akadémia 11-67

Döntő:
Arilica Basket (olasz) - Rátgéber Akadémia 51-38

"Jó alkalom volt ez a torna arra, hogy felmérjük hiányosságainkat" – mondta Rátgéber László egy esti beszélgetésen, ahol a csapat szakvezetőjével Rausch Gergővel tekintették át miben kell fejlődnünk ahhoz, hogy a nemzetközi élmezőnybe tartozó olaszokkal legközelebb nagyobb eséllyel vehessük fel a kűzdelmet. Az elért eredmény és a mutatott játék így is megmutatta, csapatunk erejét és az ezüstérem megszerzése az erős mezőnyben jó teljesítménynek mondható.
Nem volt szerencséjük a 2003-ban született fiú csapatunknak, akiket Szentpáli Gergő irányított. "Sajnos, - mondta a fiatal szakvezető - az első csoportmérkőzésünkön – folyamatosan változó lebonyolítási szabályok közepette – minimális különbségű vereséget szenvedtünk a vendéglátóktól, így hiába nyertük fölényesen további mérkőzéseinket, csak a harmadik helyet tudtuk megszerezni.
Ennek ellenére dicséret illeti játékosainkat!"


Csoportmérkőzések:

Lugano Basket (Svájc) - Rátgéber Akadémia 18-16 (2-2, 8-2, 0-6, 8-6)
Rátgéber Akadémia - Sav Vacallo (Svájc) 40-5 (7-1, 14-0, 10-2, 9-2)


3. helyért:
Rátgéber Akadémia - BC DDV (Olasz) 40-8 (6-2, 10-0, 6-2, 8-4)

A mérleg tehát pozitív, megérte vállalni a hosszú és nem mellesleg költséges utazást! Hasznos volt a túra szakmailag is, de biztosra vehető, hogy a gyerekekben maradandó emlék marad a csodálatos környezet, a sok nevetés, és egy feledhetetlen látogatás a svájcra igencsak jellemző “csokimúzeumban”!

Képeink a helyszínen készültek:



























Gratulálunk csapatainknak a nemzetközi sikerhez!
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx