A kadett bajnokság rájátszásának utolsó mérkőzése várt ránk Sopronban, ahova természetesen azzal a céllal utaztunk, hogy legyőzzük a házigazdákat, s ennek köszönhetően megszerezzük az első helyet a Piros csoportban!
Ennek megfelelően kezdtünk, nagyon okosan és higgadtan játszottunk, az agresszív védekezésünknek köszönhetően pedig sok labdát szereztünk, 4-12-nél jött is az időkérés hazai részről. A folytatásban is igazi csapatként harcoltunk, az első negyed végén 13, a félidőben már 16 ponttal vezettünk.
A lányoknak a nagyszünet után is nagyon helyén volt a szívük, egy pillanatig sem hagyták levegőhöz jutni a hazai csapatot. A soproniak zónavédekezése sem zavarta meg a lányokat, így a 27. percben már 30 ponttal jártunk előrébb. A hiányzók ellenére csapatunk ma is olyan energiával és agresszivitással játszott, hogy egy pillanatnyi esélyt sem adott a Sopronnak, így megérdemelt győzelmet aratott!
Csapatunkból többen is remekeltek, Rátkai Eszti nagyszerűen irányított, tripla-dupla közeli mezőnymunkájával (25/6 pont, 11 gólpassz, 8 kiharcolt fault), 43-as VAL-mutatójával kiemelkedett a mezőnyből. Sokat tett a közösbe Küllős Kíra (14/6 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) és Bercsi Luca (12 pont, 5 lepattanó, 6 szerzett labda, 4 gólpassz) is, mindketten 21-es VAL-mutatóval zártak.
Eördögh Edit: – Gratulálok a csapatnak a nagyszerű győzelemhez, hiszen ma igazán megmutatta, hogyan kell hideg fejjel és forró szívvel játszani! Nagyon okosan és fegyelmezetten, igazi csapatként, egymásért küzdve és egymást kiszolgálva játszottak a lányok, ma tényleg kiadtak magukból mindent. Az igazi erősségünk az alázatos csapatjáték volt, hiszen öt játékosunk is tíz pont fölé került, és kiosztottunk huszonnégy gólpasszt. Aki pályára lépett, mind hozzá tudott tenni valami pluszt! Rengeteget edzettek, fejlődtek és tanultak a lányok az elmúlt hónapokban, és mindennek köszönhetően kiharcolták, hogy első helyről várhatják az országos döntőt!
Darazsak Sportakadémia A–NKA Pécs U16 74-88 (10-23, 24-27, 18-23, 22-15)
NKA Pécs U16: Rátkai 25/6, Küllős 14/6, Szakolczi 11, Halmágyi Kitti 11, Bercsi 12. Csere: Piukovits 7/6, Subotic, Felső 6, Jónás 2, Bojtár Bettina. Vezetőedző: Eördögh Edit.