Öt éve ismerkedett meg a kosárlabdával Riegl Zsófia, aki nagyon sokakhoz hasonlóan előkészítő iskolánkban pattogtatta először a labdát, majd a tehetsége hamar szemet szúrt a szakembereknek is és végül örömmel csatlakozott Akadémiánk szakmai programjához.
- Egy edző felfigyelt rám, meghívott az Akadémiára, amit hatalmas lehetőségnek éreztem. Azonnal megszerettem a kosárlabdát, a csapatmunkát és a versenyhelyzeteket, így nem is volt kérdés, hogy folytatom és elkezdek komolyabban foglalkozni a sportággal. Az évek során több edzővel is dolgoztam, mindegyiküktől tanultam valamit, amit hasznosítani tudok nap mint nap, de volt néhány szakember, aki különösen nagy hatással volt rám. Úgy gondolom, hogy nemcsak a technikai tudásukat adták át, hanem abban is segítettek, hogy magabiztosabb legyek a pályán és az életben is – hangsúlyozta a sport pozitív hatásait a fiatal játékos, aki nagyon tudatosan készül a meccsekre és az előtte álló kihívásokra.
- A kosárlabdán kívül a kitartásom és a pozitív hozzáállásom segít abban, hogy mindig előre tudjak lépni. Tudom, hogy miért dolgozom ennyit, és az motivál, hogy napról napra jobb legyek.
Zsófi igazi csapatjátékos, az évek során minden korosztályban bizonyította, hogy a gárda érdekeit maximálisan alárendeli mindennek, azért dolgozik, hogy csapatként léphessenek előre társaival. Ahogy fogalmazott, ehhez, és a személyes fejlődéséhez is minden adott Akadémiánkon.
- Az Akadémia rengeteget adott nekem: profi környezetben fejlődhetek, kiváló edzők támogatnak, és egy olyan közösség része vagyok, ahol a csapatmunka és az egymás iránti bizalom kiemelten fontos. A pályán az egyik legnagyobb erősségem a küzdeni akarásom és a csapatjáték iránti érzékem. Mindig a csapat érdekeit tartom szem előtt – fogalmazott a játékos.
A kadett csapat vezetőedzője, Meszler Balázs is megerősítette, Zsófi nagy hatással van társaira, rendkívüli küzdeni tudásával pedig fontos szituációkban segíti a lányokat.
- Zsófi bizonyítja az egyik legjobban, hogy a lepattanók, a szerzett labdák, az átadásokba belenyúlások nem mindig az alkati tulajdonságokon múlnak. Rendkívül harcias és kemény játékos, akinek az aznapi formája meg tudja határozni csapatunk játékát. Amikor kihasználja sebességét és ritmusváltásait, akkor rendre a támadások fontos elemét alkotja – mondta tanítványáról a tréner.