Kőkemény munka következik
2012. február 12.
Bár az Akadémia ötlete már régen megszületett a pécsi kosáredző, Rátgéber László fejében, az események nagyjából fél éve gyorsultak fel.
Tavaly ősszel, egy budapesti sajtótájékoztatón jelentették be, hogy minden akadály elhárult a Rátgéber Akadémia elől, így elindulhat a fejlesztés, kezdődhet a kiválasztás és a képzés.
– Sokan talán azt gondolják, hogy ha egy sikeres tréner hirtelen az utánpótlás felé fordul, akkor annak egyetlen oka van: lassú, békés, nyugdíjas életre vágyik. Nos, az akadémiai munka minden, csak nem nyugdíjas állás – tudtuk meg Rátgéber Lászlótól. – Játékosképző és edzőképző központot hozunk létre, s ez bizony kőkemény munkával jár. Szóval a nyugdíj még biztosan odébb van.
Rátgéber László kérdésünkre elmondta: az „akadémia” szó első körben a képzés szintjét jelenti – tehát azt, hogy az ebben részt vevők a lehető legszínvonalasabb oktatásban részesülnek. Ehhez azonban feltétlenül szükség van épületekre, s elsősorban egy munkacsarnokra, amelynek építése a tervek szerint a közeljövőben el is kezdődhet.
- Az elsődleges célunk nyilván a kosárlabdajáték népszerűsítése és fejlesztése, ám ez utóbbi csak akkor érhető el, ha Élmezőnybeli, sőt európai nagycsapatokban is a helyüket megálló játékosokat nevelünk. Ehhez a munkát korán el kell kezdeni – az Akadémai ezt teszi lehetővé.
« vissza