Hogyan született meg benned a döntés arról, hogy elkötelezed magad a Rátgéber Akadémiának, és búcsút intesz az NB I-nek?
Ez nem volt könnyű döntés, és talán még mindig nem zártam le teljesen magamban. Rátgéber László már tavaly augusztusban megkeresett, de akkor még mindenképp szerettem volna legalább egy évet másodedzőként eltölteni a PEAC-PÉCS-nél. Elindultunk az Európa Kupában, a Közép-európai Ligában is, szakmailag egy nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy maradtam, rengeteget fejlődtem az utolsó PEAC-os évemben is. Viszont négy éve voltam másodedző és utánpótlásedző is egy személyben, de ez volt az első olyan idény, ahol a PEAC-cal négy fronton kellett helyt állni, míg a két utánpótláscsapatom is két külön korosztályos bajnokságban szerepelt. A 19 játékossal hiába edzettünk együtt, a kadett bajnokságban minden hétvégén volt mérkőzés, a serdülő bajnokságban pedig háromhetente volt két meccs, vagy egy kétnapos torna. Ezt nehéz volt összeegyeztetni szakmailag és fizikailag is. Egy idő után azt éreztem, hiába szeretnék mindenhol száz százalékot nyújtani, nem megy, ha minimálisan is, de valamelyik csapat mindig megsínylette ezt. Februárban ültünk le Rátgéber Lászlóval, és szóban meg is állapodtunk, hogy az akadémián, utánpótlásban folytatom. Ekkor még nem tudhattuk, hogy profi csapatnál másodedzőként karrierem legsikeresebb évét zárom majd MEL-bronzéremmel, kupagyőzelemmel és bajnoki ezüsttel.
A négy év alatt nagyon sokat fejlődtem. Köszönhető ez a minőségi csapatoknak, jó játékosoknak, akikkel dolgoztam, és egy olyan vezetőedzőnek, akitől minőséget lehetett tanulni. Emellett annak is, hogy bennem is van affinitás, hogy tanuljak, folyamatosan képezzem magam. Négy évvel ezelőtt a fő célom ez volt. Ehhez nagyban hozzájárult a FIBA Coach-képzése is, amely egy hároméves kurzusfolyam. Nemzetközi tapasztalatot szereztem az Euroligában, Adria Ligában, Európa Kupában. Olyan volt, mint mikor kinyílik a világ, folyamatosan tágul a kosárlabda-szemléleted, szélesedik a látóköröd. Persze ehhez kellett az is, hogy olyan edzővel dolgozzak, aki fel is ébreszti bennem ezt az igényt. A negyedik évre azt éreztem, elértem azt a szintet, hogy jó másodedző legyek. Ez nagyon jó érzés, hiszen nem vagyok az az alkat, aki foggal-körömmel vagy könyökkel küzd a vezetőedzői pozícióért, a célomat pedig elértem. Emberileg viszont maradtam, aki voltam: alázatos, tisztelettudó, emberséges. Ez élvonal közegét megismerve nem elhanyagolható.
A nagyon sikeres szezon után voltak más ajánlataid is?
Már tavaly is kerestek, de az idei megkeresések szakmai szempontból nagyon komolyak voltak. Az élvonalbeli munka mindig vonzó, és szeretnék is még a későbbiekben élvonalbeli edző lenni, ez nem titok, így ezek az ajánlatok okoztak álmatlan éjszakákat. Nem volt könnyű a döntés, de szóban ekkor már elköteleződtem a Rátgéber Akadémiának, és álltam a szavam.
Mi motivál az utánpótlás-nevelésben?
Mindig szerettem a gyerekek között, utánpótlásban dolgozni, motivált ez a munka, jó közegnek érzem. Hatalmas kedvvel vágok a munkának, új dolgokkal fogok foglalkozni, legalábbis olyanokkal, melyek az elmúlt négy évben háttérbe szorultak. Ahogy magamat ismerem, még jobban fogok dolgozni, még többet tanulni. Motivál az, hogy egy olyan edzői stábbal tudok dolgozni, melyet jó emberek alkotnak, és akik szeretnek és tudnak is dolgozni. Motivál az is, hogy vannak olyan játékosaink, akikben látom a perspektívát, hogy három, négy vagy öt év múlva a PEAC játékosai legyenek. A fő célom az, hogy játékosokat neveljek, akik a felnőtt élvonalban és a válogatottban is minőséget tudnak hozni. Az nem érdekel, hogy serdülő vagy tini korosztályban elsők vagy nyolcadikak vagyunk. Ez nem számít, csak az, hogy a velem dolgozó tehetséges gyerekek közül minél többől próbáljak játékost nevelni. Motivál az is, hogy kialakítsunk egy olyan utánpótlás-nevelő programot, amely példaértékű lehet. Vonzz emellett az is, hogy megépül a Nemzeti Kosárlabda Akadémia, egy egyedülálló csarnok, amely még magasabb szintre emeli majd a szakmai munkánkat.
Jó! Jó érzés, mikor Rátgéber László lejön a meccsedre, és nem azt mondja, mi volt rossz, hanem azt, mi az, ami jó volt, és mit lehetne még jobban csinálni. Őt mindig jó meghallgatni, mi a véleménye, ezt pedig sosem parancsolóan mondja el. Fontos az is, hogy érzem, ha valahol elakadok, van kire számítani, tudok kihez fordulni.
Hogyan képzeled el a munkát, mint a Rátgéber Akadémia női vonalának a koordinátora?
Csapatban. Nem akarok főnök lenni, az edzőinknek is ki kell vennie a részét mindenből. Mindenkinek magáénak kell éreznie a másik edzőkolléga sikerét, de az esetleges kudarcát is. Szerintem így leszünk nagyobbak, jobbak, így fogjuk tudni egymást támogatni. Nagyon remélem, hogy ebben a szellemben példaértékű munkát tudunk majd végezni.
Imreh Ajtony másodedzőként karrierje legsikeresebb szezonját zárta a női élvonalban, munkáját a női szakág koodinátoraként a Rátgéber Akadémia kötelékében folytatja.
