Azért, hogy ebben az ünnepélyes pillanatban itt állhatunk, köszönettel tartozom Magyarország Kormányának, Magyarország miniszterelnökének, Orbán Viktornak, Pécs Városának a lehetőségért, valamint a Pécsi Tudományegyetemnek , minden támogatónknak, amiért lehetővé tették a Nemzeti Kosárlabda Akadémia megépülését.
Megtisztelő számomra, hogy ma itt lehetek Veletek.
Ez a nap más, mint a többi…Mérföldkő és egy hatalmas lehetőség egyben. Hatalmas lehetőség arra, hogy a ma átadásra kerülő Nemzeti Kosárlabda Akadémia a magyar kosárlabdázás alappillére legyen. Példát mutassunk ne csak a világszínvonalú létesítményünkkel, de legfőképp professzionalizmusunkkal, fanatizmusunkkal, utánpótlás-nevelő munkánkkal és húzóerő legyünk. Célunk, hogy nemzetközi szintű játékosokat neveljünk ezeken a pályákon a magyar női és férfi válogatott számára. Ezért az Akadémiánk ügye nem csak pécsi, hanem nemzeti ügy.
Engedjétek meg, hogy két történetet elmeséljek, két emberre emlékezzek, akik ma nem lehetnek itt velünk. Az első mese arról szól, hogyan lettem a legjobb edző a családban. Édesapám, aki volt a jugoszláv női kosárlabda válogatott szövetségi kapitánya is , mégsem erre volt a legbüszkébb, hanem hogy az újvidéki József Attila Általános Iskolából nyolc magyar ajkú válogatott játékost nevelt a sportágnak – köztük édesanyámat is, a lelátón helyet foglaló kétszeres jugoszláv bajnok, ötvenszeres jugoszláv válogatott Rátgéberné Pavlik Juliannát. Apu azt kérte tőlem, hogy legyek bármi az életben, csak kosárlabda edző ne... Elismert és jó edző nem létezik, ilyen fogalom sohasem volt és nem is lesz. Azt tartotta az edzőkről, hogy három korszakuk van: egy edző 30 és 45 éves kora között fiatal és tapasztalatlan, tehát még nem jó. 45 és 55 között – igaz, hogy a legjobb éveiben van -, de lehetetlen vele az együttműködés, 55 év felett pedig már természetesen kiégettnek számít. Így hát becsaptunk mindenkit és 24 éves koromban bajnoki döntőt játszottunk Jugoszláviában, mert ezekre az évekre nem volt sablon, nem volt skatulya. És innen már visszaút sem volt.
Az 1991/92-es idényben a kiesőjelölt Vojvodinával bejutottunk a fináléba, ahol kikaptunk ugyan, de mégis én lettem az Év edzője Jugoszláviában. Ez általában is ritkaság, hiszen a bajnokcsapat edzőjének szokták az év edzője címet ítélni. Az emlékéremre, a kis serlegre, amit akkor kaptam, a híres balkáni cinizmussal, hogy bosszantsák apukámat, azt írták rá, hogy – a LEGJOBB EDZŐ A CSALÁDBAN.
Amikor 2009-ben a Szpartak Moszkvával megnyertem az EuroLigát, és Európa legjobb edzőjének választottak, apura gondoltam, aki már sajnos 21 éve nincs velünk. Akkor világosodott meg bennem, hogy mégsem én vagyok a legjobb edző a családban, mert a győzelem, az eredményesség pillanatnyi siker, sokkal többet ér a nevelői munka. A siker és a vereség a sportban múlandó, önmagad legyőzése az örökérvényű. Az élsport csupán egomenedzselés, az igazi edzői feladat a játékosok kinevelése.
A sikeres irányításhoz közös célokra és vízióra van szükség, mert a sikeresség és a nagyság kultúrája nem alakul ki véletlenszerűen. Ilyesmi akkor történik, ha a vezető nagyra törő álmokat dédelget és a támogatók, valamint a szervezet valamennyi munkatársa azonosul a célokkal. Építkezik, értéket hoz létre, erősíti a közösséget és harcol érte.
A másik mese az én Jó énemről szól. Fűzy Ákosról, aki 13 évig volt a segédedzőm Pécsett, aztán később a válogatottban is,rengeteg dologra tanítottam őt, tanultam tőle, rengeteget segített és a barátommá vált. Amikor elváltunk, továbbvitte a rátgéberi szakmai eszmét, két bajnoki címet is szerzett. Ő volt az én JÓ énem, én pedig a ROSSZ énem voltam.
Tragikus halála után egyre jobban oda kellett figyelnem a másik énemre is. Rengeteget nevettünk együtt, ettünk - ittunk, de pontosan emlékszem azokra a pillanatokra, amikor elkomolyodott. Nagyon tetszett neki az a filozófiám, mint a Dunán felnőtt gyereké, hogy a mi edzésmunkánk, a nevelés, a fejlesztés- olyan nehéz, mint az árral szemben úszni egy nagy folyóban. Rettentő sokat kell szenvedni, dolgozni, mégis csak nagyon kicsit halad előre az ember, de ha egy pillanatra is leáll, az ár könyörtelenül visszasodorja… Ákossal rengeteg jó játékost és jó embert neveltünk ki itt Pécsett. Sokan közülük is most itt ülnek a lelátón.
Ez a pálya, ahol most itt állok, Ákos nevét fogja viselni.
Az, hogy ez a nemzeti kiválósági központ Pécsett épülhetett fel, nem véletlen. Edzői pályafutásom legsikeresebb periódusát – Ákossal együtt – ebben a városban éltem meg, azóta is példátlan az a sikersorozat, amit játékosaimmal elértünk.
A pécsi női kosárlabda aranykorában nem az aranyérmeket tartom a legnagyobb sikernek, hanem azt, hogy példaképek voltunk, egyfajta erkölcsi normát közvetítettünk, értéket teremtettünk évtizedeken át, komoly társadalmi hatásunk volt.
Sokan kérdezik tőlem, hogy miből eredt az Akadémia ötlete.
Ebből a társadalmi hatásból, lenyomatból gyökerezett a Nemzeti Kosárlabda Akadémia víziója, több mint egy évtizeddel ezelőtt.
Tisztelt Miniszterelnök úr! Kedves Vendégeink!
A Nemzeti Kosárlabda Akadémia elkészült, ezzel egy olyan álom vált valóra, mely nem csak a jelenről, hanem a jövőről szól, és túlmutat rajtam, túlmutat rajtunk.
Közös ellenségünk a középszerűség, ami kifakítja a hitet, megöli a reményt és elvetéli a sikereket. Márpedig a Nemzeti Kosárlabda Akadémia a siker akadémiája lesz, ennek érdekében mozgósítjuk stratégiánk és a kultúránk minden erejét.
A kultúránk álljon a reménykedés és a hit hátterében. A reménykedés és a hit alakítja az emberek viselkedését, a viselkedés a szokásokat, az pedig már maga a jövő.
Kedves gyerekek, ez a létesítmény nektek és értetek épült fel, a lehetőség a tiétek, hogy nagyszerű kosárlabdázókká váljatok ezen falak között. Az újvidéki utcák azt tanították nekem én pedig tanítottam játékosaimnak, most pedig az edzőimnek és nektek, vagy játékos vagy – vagy játékszer! Vagy játékos vagy, vagy játszanak veled, harmadik nincs. Ennek szellemében, jövőt formáló elszántsággal vegyük birtokba ezt a csodálatos intézményt.
Köszönöm szépen!
Orbán Viktor miniszterelnök mellett Rátgéber László, Akadémiánk szakmai vezetője mondott ünnepélyes beszédet a Nemzeti Kosárlabda Akadémia átadásán.
