Facebook Instagram Youtube
Menü

Séra Nikolett aranyéremmel tért haza Sopronból

2013. április 21.
Séra Nikolett aranyéremmel tért haza Sopronból Sopronban rangos nemzetközi tornát rendeztek az elmúlt héten, ahol az U15 korosztályos Magyar Válogatott, köztük Séra Nikolett az első helyet szerezték meg! Gratulálunk!
Mint, ahogy arról már előző cikkünkben beszámoltunk, április 14-19 között Sopronban került megrendezésre egy rangos nemzetközi torna, ahol a rendezőkön kívül részt vett a korosztályos Magyar Válogatott, melynek tagja Akadémiánk kiemelkedő tehetsége, Séra Nikolett. Jelen volt még az olasz Reyer Venezia, az orosz Gloria Moszkva, a lett Ridzene Riga, a horváth Novi Zagreb, a szlovák Nitra, és a bosnyák Tuzla csapata is.

A csoport-mérkőzések vasárnap kezdődtek, csütörtökön került sor az elődöntőre, majd pénteken rendezték a helyosztókat és a döntőt.

A végső megmérettetést a Soproni Darazsak és a korosztályos Magyar Válogatott játszotta egymás ellen, ahol az utóbbi csapat győzedelmeskedett.

A válogatott vezetőedzője Szentendrei Áron és segítője Gábor Erzsébet.

Séra Nikolettet, a Rátgéber Akadémia Serdülő/A csapatának és egyben a korosztályos válogatottnak a tagját kértük, nyilatkozzon néhány mondatban a rangos nemzetközi tornáról, és a végső győzelemről.

Séra: "Az elődöntőben sokkal nehezebb, szorosabb meccsre számítottam, de nagyon jó formában voltunk, így elég nagy különbséggel nyertük meg a mecset. A döntőben a Sopron ellen mindenki érezte, hogy nagyon fontos a győzelem és ez a pályán is és az eredményben is látszott.

Nagyon örülünk az aranyéremnek, jó meccseket játszottunk és jól éreztük magunkat.
Összességében szerintem jól teljesítettem, és sok tapasztalatot gyűjtöttem, tudom, hogy miben kell még fejlődnöm.

Remélem máskor is lesz lehetőségem a válogatottal együtt szerepelni.
Itthon a csapattal a 8-as döntőre készülünk, szeretnék legalább ilyen jól teljesíteni és remélem hasonló jó eredményeket érünk majd el!
"

Elődöntők:
HUNGARY – RIGA 91-58 (21-14, 25-18, 19-20, 26-6)

Legjobb dobók: Török Á. 21/6, Studer Á. 21, Foitl 10; Klavina 13/6, Jancevska 13, Strautmane 12/6
SOPRON – MOSCOW 66-56 (12-16, 17-6, 18-15, 19-19)

Döntő:

SOPRON – HUNGARY 41-75 (8-30, 12-12, 7-16, 14-17)
Legjobb dobók: Czirják A. 13, Szeli K. 8; Studer Á. 17, Foitl E. 13, Angyal N. 12/3

Végeredmény:
1. HUNGARY
2. SOPRON
3. MOSCOW
4. RIGA
5. VENEZIA
6. NITRA
7. ZAGREB
8. TUZLA

Az alábbi képek a helyszínen készültek:
















Ezúton gratulálunk a Válogatottnak az aranyéremhez és Nikolettnek is további szép sikereket kívánunk a pályán!
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx