Facebook Instagram Youtube
Menü

Serdülő leány csapatunk az országos döntőben!

2013. április 08.
Serdülő leány csapatunk az országos döntőben! Legutóbbi hétvégén U15-ös leány csapatunk óriási bravúrral bejutott az országos döntő legjobb 8 csapata közé. Cikkünkben edzőjük, Imreh Ajtony értékel.
Az elmúlt héten csütörtök, pénteken rendezték az Országos Serdülő Leány Bajnokság legjobb 16 csapata közötti elmaradt fordulókat. A Kosárlabda Akadémia Pécs csapata Budapesten a Kőbányai Darazsak által megrendezett 4 csapatos tornán szerepelt. A fordulónak igen nagy tétje volt. Az a két csapat, amelyik az első két helyen végez, automatikusan, egyenes ágon jut a májusban megrendezésre kerülő Országos döntőbe.
Az első napon a Vasas elleni mérkőzésen mutatott nagyon gyenge játék után, lányaink a második napon hatalmas mentális erővel rendelkezve képesek voltak legyőzni a tavalyi bajnokságban sokkal előkelőbb helyen végzett budapesti és győri ellenfelüket, így májusban biztos, hogy résztvevői lesznek az Országos döntőnek.


Imreh Ajtony edző:
- Azt hiszem, hogy nagyon nagy kő esett le játékosaim és a csapat edzőinek a válláról is azzal, hogy Országos Döntőbe jutottunk. Kimondva – kimondatlanul a szezon elején ez volt a célunk. Tavaly nem sikerült és talán nem is érdemeltük még meg. De idén mindenképpen azt gondolom, hogy ott a helyünk a legjobb 8 csapat között. Kiss Virág, aki már a PEAC felnőtt csapatában is többször szerepet kapott, ezen a két napon szenzációsan játszott. De nem csak játszott, hanem igazi vezére volt a csapatnak.
Örülök, hogy nálunk játszik. Juhász Dorka a korosztályánál egy évvel fiatalabbként meccsről meccsre stabilabban játszik és Virághoz hasonlóan fontos láncszem a csapatban. Az Erdélyből érkezett Demeter Nóra szerencsére megkapta játékengedélyét így eljött az ő ideje is, hogy megmutassa nem véletlenül került az Akadémiánkra, Séra Niki igaz az utolsó Győr elleni meccsen játszott úgy, ahogy tőle elvárható lenne minden meccsen, de remélem ez nagy lendületet ad neki, hogy végre bízzon saját magába. Gergely és Krikler sajnos kicsit gyengébben teljesített, de ismerem őket és tudom, hogy ők is érezték, hogy tőlük több kell. Fábián, Függ, Tóth, Rauch, Mándi, Peti hihetetlen, hogy milyen keményen dolgoznak az edzéseken. Ennek a rengeteg munkának valamikor ki kell jönnie. Remélhetőleg ez az Országos döntő lesz.
Annak külön örülök, hogy már most az elmúlt fordulón ki tudtuk harcolni a részvételünket. Biztos vagyok abban, hogy tudunk sokkal jobban is játszani a most mutatottnál. Ismét tapasztaltabbak lettünk, ismét tanulnunk kell a hibáinkból és a vissza lévő 6 hétben azon dolgozni, hogy ezeket ki tudjuk javítani. A szezon során nagyon sokat dolgoztunk, szerepeltünk az Adria Liga serdülő bajnokságában is, ahol a
legjobb négy csapat között végeztünk. A munka csak most kezdődik igazán. Bízom a játékosaimban, hogy továbbra is lelkesek és motiváltak lesznek a sikerek elérése és a játékossá válásuk érdekében. Minden percet ki kell használnunk, hogy jó játékkal mutassuk ellenfeleinknek, hogy mostantól mi is, mint Kosárlabda Akadémia jelen vagyunk.


A 2. forduló eredményei:

Vasas Akadémia – Kosárlabda Akadémia Pécs/A 105 – 45 (23-17, 31-11, 31-11, 20-7)
Ld.: Kiss V. 17, Juhász 11, Rauch 6, Demeter 4

2. Kőbányai Darazsak – Kosárlabda Akadémia Pécs: 63 – 74 (12-21, 12-20, 23-17, 16-16)
Ld.: Kiss V. 33(!), Juhász D. 13, Séra N. 11, Demeter N. 6, Fábián 4.

3. Kosárlabda Akadémia Pécs – UNI Győr: 95 – 82 (26-13, 22-21, 17-35, 30-13)
Ld. : Kiss V. 41(!), Séra N. 15, Juhász D. 11, Demeter N. 8, Rauch T. 6.

Megkérdeztünk néhány játékost, hogyan értékeli a döntőbe jutást eredményező mérkőzéseket:
Kiss Virág:
"A csütörtöki meccsnek nagyon sok energiával indultunk neki, a bemelegítésnél lehetett látni a csapaton hogy nagyon akarjuk a meccset. A játék közben nem voltunk a legjobb formában és nagyon kifogott rajtunk a Vasas letámadása. Volt bennünk akarat, biztattuk egymást, próbáltunk küzdeni is, de a sok eladott labda után kezdtük feladni a mérkőzést, így nem tudtunk a nagy hátrányból visszajönni. Pénteki napon mindenkinek egy cél lobogott a szeme előtt: a döntőbe jutás , ehhez pedig mind a két meccset nyerni kellett! A Kőbánya elleni meccs jól indult , nagy előnnyel indulhattunk neki a második félidőnek, a vége azonban csak 11 pont lett. A második meccs előtt már a bemelegítésnél látszott rajtunk, hogy fáradtak vagyunk, de nem adjuk fel és a végsőkig hajtunk! Meg is lett az eredmény, nyertünk 13 ponttal.
Az első két meccsen tudtam volna többet is nyújtani, de ez most így alakult. A harmadik meccsen meg voltam elégedve a teljesítményemmel. Nagyon összetartó csapatunk van, ezért együtt akármilyen kitűzött célt is megtudunk valósítani.
Az első cél a nyolc közé jutás volt, most pedig az, hogy szépen megálljuk a helyünket a döntőben.
A felkészülés alatt lesz még egy forduló ahol az eddig bejutott 4 csapat játszik egymással. Nagyon keményen fogunk edzeni ebben a pár hétben és mindent megteszünk, hogy a fontos pillanatokban a legjobb formánkat hozzuk."


Demeter Nóra:

"A csütörtöki meccsen a bemelegítés nagyon jól kezdődött, mindenki a győzelemre vágyott, de a Vasas letámadása kifogott rajtunk. Hiába akartuk nagyon, de nem voltunk a legjobb formában. Pénteken már mindenki arra koncentrált, hogy megnyerjük a két meccset az első 8 közé jutásért, látszott is bennünk hogy nagyon akarjuk és képesek is voltunk a győzelemre, a Kőbanya elleni meccs nagyon jól indult de a vége csak 11 pont különbség lett.
A harmadik meccsünkön muszáj volt nyernünk, hogy be jussunk a döntőbe. Mindenki kitűzte magának a célt: a győzelmet, amit sikerült is elérnünk együtt, csapatként. Ha így folytatjuk tovább, akkor szerintem szép eredményeket érhetünk el a döntőben, és a jövőben is. Nem vagyok megelégedve a teljesítményemmel, de nem is vagyok csalódott. Sok hibám volt, de már most érzem azt, hogy sokat fejlődtem az elejéhez képest. Úgy érzem, hogy meccsről meccsre fejlődtem."


Juhász Dorka:

"Nagyon boldogak vagyunk, hogy bejutottunk az országos döntőbe! A budapesti fordulón, a Vasas-Akadémia elleni meccs megmutatta, hogy sok mindenben előttünk járnak, de a küzdelemben felvettük velük a versenyt. Jelen pillanatban ők a jobbak. A másik két csapat azonos tudással rendelkezett, így szoros küzdelemben sikerült legyőzni őket. Mivel erős csapatok kerültek a fináléba, nagy siker lenne számunkra a négy közé jutás. Harcosságunk és motivációnk meg lesz hozzá!"

Gratulálunk a lányoknak és sok sikert kívánunk a döntőben!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx