Facebook Instagram Youtube
Menü

"Jogosan voltunk ott a legjobb 16 csapat között!'

2013. június 12.
Kenguru korosztályos fiú csapatunk Szolnokra utazott, ott rendezték meg 2012/13-as szezon országos Jamboree-t. A hétvége után sok élménnyel, és tapasztalattal tértek haza játékosaink.
Cikkünket folytatjuk a fiú kenguru csapatunkkal, vezetőedzőjük, Szentpáli Gergő beszámolójával:

Csapatunk a Jamboree-ra való bejutással már óriási tettet vitt véghez. Szolnokon már felszabadultan, tét nélkül játszhattunk, hiszen a versenykiírás szerint ebben a korosztályban még nem hirdetnek eredményt, így a cél egyértelműen az volt, hogy játszunk négy jó mérkőzést, és ezáltal minél többet tanuljunk, fejlődjünk.
Sajnos már a régiós alapszakasz és rájátszás során is látszódott, hogy alacsonyak vagyunk. Ez a döntőn sem volt másképp, sőt a megnyitó és záró ünnepségen látszódott a legjobban, hogy konkrétan mi rendelkeztünk a legalacsonyabb szerkezettel. Ennek ellenére egy percig sem adtuk meg magunkat a 4 mérkőzés során.

Első mérkőzésünkön a Soproni Bivalyok csapata ellen léptünk pályára. Egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul, három ponttal. A csapat tartását, és küzdeni tudását bizonyítja, hogy a legnagyobb különbség az utolsó negyed közepén mutatkozott a Sopron javára (8 pont), de kis híján sikerült megfordítanunk a mérkőzést a végjátékban. Az utolsó percben a szerencse is elkerült minket, de emelt fővel jöhettünk le a pályáról.



Eredmény:
Rátgéber Akadémia PSN ZRT. – Soproni Bivalyok 57-60 (19-14, 13-15, 6-11, 14-14)
Büntető: 6-6
Csapat: Zalay Zsombor 23, Grósz Márk 10, Csernus Bálint 8, Mester Ádám 4, Gulyás Máté 4, Csonka Zétény 3, Rausch Bence 3, Bozsér Róbert 1, Orosz Donát, Akaró Rafael, Schrem Barnabás, Séra Gergely, Zalay Botond.

A második mérkőzésen a házigazda, Szolnok csapata ellen léptünk pályára. Sajnos a 2. negyedben gyenge védekezésünk, és a 3. negyedbeli gyenge támadójátékunk rányomta a bélyegét a mérkőzésre. Így is sikerült viszonylag egy szoros mérkőzést játszanunk, az első és utolsó negyedben ötletes, sok passzos támadójátékunkat jó volt nézni.

Eredmény:
Szolnoki Bikák – Rátgéber Akadémia PSN ZRT. 71-60 (12-15, 24-15, 10-2, 17-21)
Büntetők: 7-7
Csapat: Zalay Zsombor 16, Séra Gergely 10, Grósz Márk 9, Csonka Zétény 9, Rausch Bence 7, Csernus Bálint 3, Orosz Donát 2, Mester Ádám 2, Bozsér Róbert 1, Zalay Botond 1, Gulyás Máté 1, Akaró Rafael, Schrem Barnabás.

Harmadik ellenfelünk a Nagyvárad csapata volt. Az első perctől kezdve hatalmas nyomás alatt tartottak minket egészpályás, agresszív letámadásukkal. Csak helyenként tudtuk felvenni velük a versenyt sebbeségben.

Eredmény:
Rátgéber Akadémia PSN ZRT. – CSM Oradea 35-69 (4-12, 6-15, 10-20, 10-8)
Büntetők: 5-4
Csapat: Zalay Zsombor 12, Csernus Bálint 6, Rausch Bence 5, Csonka Zétény 3,   Séra Gergely 3, Mester Ádám 3, Grósz Márk 2, Schrem Barnabás 1, Orosz Donát, Gulyás Máté, Zalay Botond, Bozsér Róbert, Akaró Rafael.

Az utolsó mérkőzésen a Kecskemét csapata ellen léptünk pályára. Végig szoros mérkőzésen az utolsó 2 percre teljesen elfáradtunk, így ellenfelünk került ki győztesként. Kiemelendő, hogy a félidőben 9 büntetőt sikerült értékesítenünk.

Eredmény:
Kesi Kutyakaparó – Rátgéber Akadémia PSN ZRT. 62-53 (10-12, 18-11, 14-11, 14-10)
Büntetők: 6-9
Csapat: Zalay Zsombor 15, Csernus Bálint 9, Séra Gergely 8, Csonka Zétény 6, Rausch Bence 6, Grósz Márk 5, Bozsér Róbert 1, Orosz Donát 1, Schrem Barnabás 1, Akaró Rafael 1, Zalay Botond 1, Mester Ádám, Gulyás Máté.
Edzők: Szentpáli Gergő, Eller Balázs.

Összességében rendkívül tanulságos volt a torna. Úgy gondolom teljesen jogosan voltunk ott a legjobb 16 csapat között. Eredménytől függetlenül rendkívül jól éreztük magunkat. Ezúton is szeretném megköszönni a szervezők kiváló munkáját, nagyon profi körülmények között zajlott a döntő elejétől, a végéig. Szeretném megköszönni Eller Balázs másodedzőmnek, a kitartó és rendkívül hasznos munkáját. Szeretném megköszönni Tasi Tímea segítségét, a PSN ZRT. részéről, aki mint csapatvezető, nagy segítségünkre volt Szolnokon. És nem utolsó sorban szeretném megköszönni a minket elkísérő szülők, rokonok, abszolút korrekt, és sportszerű szurkolását, és egész éves támogatását. Ezúton is gratulálok az egész csapatnak az egész éves kitartó munkájukért, és a szép eredményekért.

A csapat legeredményesebb játékosaként különdíjban részesült: Zalay Zsombor.


A Rátgéber Akadémia PSN ZRT. Kenguru csapata


Az eredményhirdetés után készült csapatkép


Gratulálunk neki, és természetesen az egész csapatnak a teljesítményükhöz és sok sikert kívánunk a jövő évben is!
« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx