Facebook Instagram Youtube
Menü

Több fronton is kiválóan teljesít, az élvonalban is bemutatkozott: fiú vonalon októberben Mezőfi Márk lett „A hónap játékosa”

2024. november 11.
Több fronton is kiválóan teljesít, az élvonalban is bemutatkozott: fiú vonalon októberben Mezőfi Márk lett „A hónap játékosa” Az alázatos és sok munkának köszönheti elsősorban, hogy tizenhét évesen eljutott idáig, árulta el játékosunk, Mezőfi Márk. A negyedik szezonját kezdte meg Akadémiánkon, az eltelt időszakban a kadetteknél két, a junioroknál egy bajnoki aranyérmet szerzett, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél kiérdemelte az Év U18 Férfi Játékosa címet. Kétéves profi szerződéssel rendelkezik az NB I. A csoportban szereplő felnőtt csapatunknál, az NKA Universitas Pécsnél, amelynek színeiben már három bajnokin is pályára lépett, és tíz pontnál tart. Ő az, aki megtestesíti Akadémiánkat, aki igazi példakép a fiatalabbak számára: októberben fiú vonalon Mezőfi Márk lett „A hónap játékosa”.

Október az ő hónapja volt, és senki sem bánja, hogy novemberben is rendre odateszi magát. Az NB I. A-csoportos U21-es csapatunk mérkőzésein kiváló teljesítményekkel rukkolt elő, jöttek a pontok, a lepattanók, a kiharcolt faultok, az asszisztok, a 35-36-os VAL-mutatók. Hab volt a tortán, hogy a mindössze 17 éves Mezőfi Márk megkapta a lehetőséget arra is, hogy bemutatkozhasson a felnőtt élvonalban: Pakson debütált, ahol megilletődöttség nélkül bevágott egy triplát, majd játszott a DEAC és a Falco ellen is – a címvédőnek öt pontot dobott. Amellett, hogy kiváló adottságokkal rendelkezik, és nagyon tehetséges, ő az, aki remek versenyzőtípus, mindenben odateszi magát, színes a repertoárja. Nem kérdés, megérdemelte, hogy ő legyen októberben „A hónap játékosa”!

– Elsősorban az alázatos és nagyon sok munkának köszönhetem, hogy itt tartok – fogalmazott Mezőfi Márk, aki a negyedik szezonját kezdte meg Akadémiánkon. – Az elején, amikor idejöttem, abszolút nem volt könnyű dolgom: keveset játszottam, vagy egyáltalán nem is kerültem pályára. Nehéz időszak volt. Ki kellett kaparnom magamnak a gesztenyét, ki kellett harcolnom a játéklehetőséget. Sikerült, egyre többször tettek be a kadett csapatba, végül stabil tagja lettem az együttesnek. Az elmúlt évek során éreztem, hogy folyamatosan fejlődök, én pedig pont ezért jöttem a Nemzeti Kosárlabda Akadémiára! A döntés helyességét jelzi, hogy azóta kadett és junior bajnok lettem, valamint kiérdemeltem az U18-asoknál az Év játékosa megtisztelő címet is. Tényleg rengeteg munka van amögött, hogy itt tartok: Bojan Salaticcsal hetente három-négyszer is egyéni képzésen vettem részt reggel 6.30-as kezdéssel… Nagyon büszke vagyok arra, hogy most már elmondhatom magamról, hogy bemutatkozhattam az NB I. A csoportban! Rendkívül sokat jelentett az ide vezető úton, hogy az előző idényben már a felnőttekkel edzhettem, ugyanis megtapasztaltam, milyen az ottani világ, milyen a miliő, így amikor most odakerültem, már nem volt ismeretlen számomra. Boldog vagyok, ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy ezzel nem lehetek megelégedve: a továbbiakban is ugyanolyan keményen, alázatosan kell dolgoznom, mint eddig, mert a későbbiekben, a következő években egyre több lehetőséget szeretnék kapni a felnőtt csapatban!

Sportigazgatónk, a fiú szakág vezetője, Csák Magdolna szerint Márk az a játékos, aki megtestesíti az Akadémiánkat: az ő eddigi pályafutása a válasz arra, hogy mi a küldetésünk, miért is működik a rendszerünk.

– Az, hogy három év közös munka után eljutott az A-csoportos felnőtt csapatunkig, először is nagyon jó visszajelzés számunkra a kiválasztásunk eredményességét illetően: megtaláltunk egy tehetséget Zalaegerszegen, és az egyesületek, valamint a szülők közös gondolkodásának köszönhetően behozhattuk a rendszerünkbe. Itt pedig végigjárta a lépcsőfokokat, folyamatosan fejlődött, ami csapatsikerekkel, érmekkel is párosult, kadett és junior bajnok lett, továbbá bekerült a korosztályos válogatottakba. Nagyon jó érzés számunkra, hogy a megálmodott úton végig tudjuk vinni, és mindössze tizenhét évesen már ott áll a felnőtt karrier küszöbén, többéves profi szerződés van a kezében! Az ő példája is bizonyítja, mennyire fontos, hogy van egy olyan csapatunk, amelyet a legmagasabb szinten versenyeztetünk, s amelynek köszönhetően itt tudjuk tartani a kinevelt tehetségeket, akik megkaphatják a lehetőséget arra, hogy a felnőttekkel edzhessenek, a keretbe kerülhessenek, majd a pályán bizonyíthassák, hogy tényleg sokra hivatottak. Természetesen az is nagyon fontos Márkkal kapcsolatban, hogy a fiatalabbak számára ő egy igazi példakép: pontosan ugyanolyan körülmények, lehetőségek között dolgozik, mint a többiek, és onnan tudott eljutni addig, ahol most tart!

Felnőtt férfi csapatunk vezetőedzője, Csirke Ferenc a Falco elleni bajnokin 15 (!) percet adott Márknak, aki meghálálta a bizalmat, minden tőle telhetőt megtett: dobott öt pontot, és megkaparintott három lepattanót.

– Gratulálok Márknak „A hónap játékosa” címhez, megérdemelte, több fronton is jól teljesít. Fontos mérkőzéseken játszott jól, és tudom, hogy ez az elismerés októberről szól, de a közelmúltban a felnőtt csapatban is megmutatta, hogy szép jövő áll előtte. A legnagyobb erőssége a lazaság, a csibészség, amit nehéz tanítani, emellett jól dob távolról. A felnőtt mezőnyben a négyes posztra még erősödnie kell, de ha így fog felfelé ívelni a pályafutása, akkor pár év múlva a felnőtt válogatott ajtaján fog kopogtatni!

Pontosan tudjuk, hogy ez a célja, Akadémiánk pedig mindent megtesz azért, hogy az álma valóra váljon! Gratulálunk, Mező, így tovább!

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx